Kecskemét, Árpád krt. 4. 1. em. 9.
A mediáció menete
erdekkepviselet-kmmediator-3

Az eljárás kezdeményezése
Polgári jogi ügyekben az egyik fél kezdeményez, büntetőeljárás közvádas és magánvádas eljárásként indulhat.

Mediációs eljárásban, a polgári ügyekben szintén kezdeményezhet az egyik fél, de akár mindkét fél is. Büntetőjogi mediációra lehetőség van akár a nyomozati, akár az ügyészi, de még a bírói szakban is. A büntetőjogi mediációra azonban jellegénél fogva csak azokban az esetekben kerülhet sor, ha a gyanúsított a cselekmény elkövetését elismerte, illetve az elkövetetett cselekmény jellege, minősítése, büntetési tétele, valamint az elkövető személye megfelel a jogszabályi követelményeknek, továbbá a sértett is hozzájárul a mediációs eljáráshoz.

Büntetőjogi mediációt csak az Igazságügyi Hivatal által erre kijelölt személyek folytathatnak le.

A mediációs tárgyalás

A mediátor tájékoztatja a feleket arról, hogy ő, mint semleges személy segít a felek közötti egyeztetésben, azonban tanácsot nem adhat, döntést nem hozhat, a feleket nem befolyásolhatja, és pártatlan.

Tájékoztatja az eljárás során követendő szabályokról.
Ezt követően az ellenérdekű felek a mediátor jelenlétében kifejthetik saját véleményüket nézőpontjuk alapján. Ennek egészét, folyamatosságát a másik fél mindennemű zavarását kizárva a mediátor biztosítja. A feleknek lehetőségük van arra, hogy párbeszédet folytassanak le, de lehetőség van arra is, például elmérgesedett viszony miatt, hogy úgynevezett külön tárgyaláson osszák meg álláspontjukat a felek a mediátorral. Amennyiben szükséges, úgy segítők is közreműködhetnek, illetve ha bármelyik fél kívánja, úgy az eljárás során szakértői vélemény(eke)t kérhetnek a felek. Az álláspontok kölcsönös egyeztetése vezethet el az egyezség megkötéséhez, amelynek írásba foglalása a mediátor feladata. A megállapodás azonban eltérően egy ítélettől nem a mediátor döntése az adott ügyben, hanem a felek kölcsönös megállapodásának szószerinti rögzítése a mediátor személyes véleményétől függetlenítve.

Büntetőjogi mediáció esetén a felek egyezsége a sértetti jóvátételre irányul, mely azonban nem csupán anyagi jellegű jóvátétel lehet.

erdekkepviselet-kmmediator-6
erdekkepviselet-kmmediator-13
A mediáció lezárása

A sikeres mediáció a megállapodásban foglaltak teljesülésével zárul.
Büntetőjogi mediáció esetében csak ezt követően lehet az ügyészséget, avagy bíróságot értesíteni arról, hogy a mediáció lezárult. Ezt követően születhet meg a büntetőjogi következményeket megszüntető, vagy korlátlanul enyhítő határozat.